3. trimeszter - Mindjárt szülünk!

#kismamablog #várandósság #harmadiktrimeszter #mindjártszülünk

A várandósságom utolsó 3 hónapja életem egyik legcsodásabb időszaka volt. Még sohasem éreztem magam ennyire energikusnak, fittnek, kiegyensúlyozattnak és szépnek!

Igen, én aki folyamatosan harcolok önmagammal, életemben először elégedett voltam az összképpel. Az arcom teljesen kisimult, egyetlen egy pattanásom sem volt, a hajam pedig extradús volt.

Ráadásul a kilóimmal is tökre kibékült voltam, hiszen szinte egy plusz gramm sem volt rajtam, a terhességem végéig összesen 8-9 kilót híztam! Szóval minden ilyen tök nagy happiness volt!

Szeptember közepéig dolgoztam, utána viszont - huúú mióta vártam erre - újra én oszthattam be az időmet, senkihez nem kellett alkalmazkodnom, azt csináltam, amihez csak kedvem volt, addig aludhattam, ameddig csak akartam! Volt olyan hét, hogy minden egyes nap elmentem jógázni vagy kismama tornára. Ezekről ebben a bejegyzésben részletesebben is írok. Imádtem ezeket az én-időket! És rengeteget aludtam, de tényleg! Az elég király volt, főleg így egy 11 hónapos baba mellett visszagondolva :)

A kismama torna biztos vagyok benne, hogy hozzátett a fittségemhez és a pozitív szülésélményemhez. Inkább a délelőtti órákra jártam, hiszen ide sokkal kevesebben jártak, és valahogy a nyugisabb dolgokra vágytam. A torna után általában beugrottam a Cserpes tejivóba egy banánturmixra, haha. Jógázni pedig a 13. Kerületbe jártam, és igen, ez volt az igazi én- és babaidő! Másfél órásra voltak meghirdetve az órák, de általában mindig 2 órát ott voltam - amikoris igazán figyelhettem magamra és a kicsire. A kedvencem az utolsó fél óra meditáció volt, mikor a babámhoz beszélhettem, simizve a pocit. Huu, most így jutnak eszembe ezek az érzések így pont 1 év után, és néha-néha még most is bele-beleremegek. Tényleg egy csoda-időszak volt! És jóga után is mindig annyira energikusnak és boldognak éreztem magam!

Fotó: Zsobrák Nóra Photography

Oké, azért voltak para dolgok is, hogy egy-kettőt megosszak veletek, de hiába voltak ezek “parásabb” dolgok, nekem annyira eltörpülnek az egész várandósságom és szülésem pozitív élményei mellett.

30. hét - Ójaj, vérzés!

Emlékszem, egy hétfői napra ébredően Ádám nem érezte jól magát, rázta a hideg és hőemelkedése volt. Én gyorsan kikeltem az ágyból, hogy akkor összekészülünk, és elviszem dokihoz. Aham, hát szép ötletnek tűnt, addig amíg el nem mentem pisilni! Elég para volt, hogy a bugyim véres volt! Nyilván hívtam egyből a dokim, aki persze épp szabadságon volt, de mondta, hogy menjek be a klinikára, és ott megnéznek.

Szegény Ádám, tényleg elég ramatyul volt, de hát nem volt mit tenni, már rohantunk is a kórházba, ahol jeleztem az orvosom nevét, és kb. 2 percet sem kellett várnom, már vizsgáltak is. Ádám addig ott szenvedett mellettem lázasan - de jó, hogy ez nem idén történik a covid alatt, mert nem élhettük volna át ezeket a közös pillanatokat, lázasan be sem engedték volna velem :)

Szóval engem épp vizsgáltak, a doki egy mini polipot talált, amit kb. A vizsgálás mozulatával ki is vett belőlem - elvileg ez egy tök normális jelenség a terhesség alatt, mert nagyon megvastagszik a méhnyálkahártya, és gyakran alakulnak ki ilyen kis polipok. Szóval velem igazából semmi para nem volt, viszont miközben épp hallgatom, hogy mi is történik velem, azt vettem észre, hogy Ádámot 3 nővér veszi körül és legyezgetik. Szegény férjem, elég rosszul volt, de mégjobban betett neki, hogy engem épp vizsgáltak és valami véres cafatot szedtek ki belőlem. Na ez nála totál betett, a nővérek kérték, hogy kelljek fel, hogy a férjemet a NŐI VIZSGÁLÓRA tehessék. Hm… Hát kevés férfi mondhatja el magáról, hogy ült a nőgyógyászati vizsgálati székben. Szóval ebből a sztoriból is elég viccesen jöttünk ki, a mai napig rengeteget kacagunk rajta.

A terhességem utolsó 5-6 hetében már hetente jártunk a dokimhoz, plusz CTG-re. Azt hiszem ez nem kötelező - mármint, hogy a dokim megnézzen, de engem megnyugtatott, hogy ha már mentünk CTG-re rám is nézett. Hát ennek köszönhetően volt még egy kisebb paránk, ami elsőre elég nagynak tűnt. A 35. Hét körül ugye már hetente jártunk UH-ra, és a dokimnak feltűnt, hogy alig nő az amúgy is pici babánk - aki mitől lenne óriási, mikor a szülei és a nagyszülei is kicsik? :)

Szóval ez a kevésbé növés aggasztotta a dokimat, de hogy biztosra mejen, átküldött másodvéleményt kérni egy kollégájához, aki szerint nem volt semmi para a babával, jók a méretei Oké.

Viszont ez a következő héten is megtörtént, viszont itt már kevesebb magaztvízet állapítottak meg. Így az orvosom kérte, hogy akkor be kéne feküdnöm a SOTE-re, úgy néz ki, hogy valószínűleg be kell indítani a szülést. Uhh.

Na, hát hagy ne mondjam el, hogy éreztem magam. Igazából nem is az volt a para, hogy akkor valószínűleg sürgősségi császár, hiába készültem a természetes szülésre - ez valahogy másodrangú volt, hanem, hogy bármi baj lehet a kis minimanónkkal. Szóval másnap reggel feküdhettem is be a kórházba, összekészítettem a kis motyómat, elég elkeseredett voltam. A kórházban kiharcoltam egy kétágyas szobát, ahol egy ikres anyuka feküdt mellett, aki arra várt, ohgy beindítsák nála is a szülést. Amúgy tök rossz volt úgy feküdni ott, hogy tényleg semmi bajom nem volt, ugyanúgy tele energiával, mondtam is Ádinak, hogy nem értem miért vagyok itt, úgyis hazamegyek.

Oké, kezdődtek a vizsgálatok, megint egy új doki, még egy vélemény. Ő sem talált semmi eltérést, szerinte nőtt a baba és a magzatvíz is rendben. Na ilyenkor mi van?

Hívtam a dokimat, aki hívta a többi dokit, hogy akkor mi is van velünk? Ez nagyon szimpi volt benne, hogy ténylegg full lelkiismeretes és alapos volt. Hív vissza, hogy mehetek haza, minden rendben, és elnézést kér, hogy be kellett feküdni, de nem akart kockáztatni! Hm.. Kb. 2 perc alatt már össze is pakoltam, és vártam, hogy valaki jöjjön értem. Szóval ezt a dolgot is megúsztuk! :)

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én annyira hiszek a pozitív gondolatok erejében, és annyira biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz, és így is lett! :)

Szóval igazából elég nyugisan, mégis tele izgalmakkal telt ez a trimeszter. Ádámmal rengeteg időt töltöttünk kettesben, mégis már hármasban. Sokat mentünk ide-oda, amíg tudtam. Simán kirándultunk is még az utolsó hetekben, bár elég vicces volt, hogy kb. Egy 100 méteres emelkedőt kb. Fél óra alatt tettem meg. Igen, itt azért már nagy volt a pocim! És képzeljétek, tudom, hogy teljesen dilis vagyok, de én valamiért annyira azon szurkoltam, hogy előbb jöjjön a kis baby. Igen, az az utolsó 3-4 hét baromi idegörlő tud áám lenni, már alig tudsz mozogni, minden csak nyűg, közben tök izgatott vagy, főleg, mert először szülsz, és nem tudod még mi vár rád. Meg van az összes babaholmi, alig várod már, hogy ráadhasd a kis pindúr pandúrra!

Szerényi Ármin tökéletes pontossággal született a kiírt dátumokhoz képest. Mert ugye több dátum is volt is nálunk! Na de ezzel a következő bejegyzésben jövünk! Illetve igértem még egy kórház megvitatós bejegyzést is, mielőtt jönne a szülésélmény. Mert igen, mi a 30.-an héten sem tudtok még, hol fog világra jönni a kismanónk!

Ha tetszett ez a bejegyzés, itt olvashatsz az első és a második trimeszterről is!