Pápá, Cici!

Hát igen, ehhez a pillanathoz is elérkeztünk.. a héten lezárult a kisfiammal egy elég meghatározó szakasza a közös életünknek. Közel másfél év után Ármin elköszönt a cicimtől.. a cicim pedig tőle. A lelkem és szívem pedig így együttesen tőlük.

Sosem volt kérdés, hogy fogom e tudni szoptatni a kisfiamat.. egész várandósságom alatt talán ezekről a meghitt pillanatokról álmodoztam a legtöbbet, és alig vártam, hogy szoptathassak.

Emlékszem az első cicire tételre, közvetlenül a szülés után, az az icipici szájacska, ahogy rám csimpazkodott, akkor még a szülésznőm segítségével. És ahogy hármasban a szülőszobán átélhettük azt a bizonyos első közös pillanatot.

A kép stockfotó! Forrás: canva.com

Az első napokban még csak próbálkoztam a szoptatással, de bevallom, néha azt sem tudtam, hol vagyok, és hogy éppen mit is kéne csinálni azzal a csöpséggel.. mire van szüksége éppen.

Tejem az volt bőven. Sőt! Amikor hazajöttem a kórházból, pont az volt a “probléma”, hogy iszonyatosan bedurrantak a melleim, tele tejjel, a pici pedig az apró kis szájacskájával nem tudott szopizni.

Annyira emlékszem az első éjszakákra, ahogyan a férjemmel együtt “küszködünk”, a védőnőmnek köszönhetően, mi a fecskendős módszert vetettük be.. én lefejtem a tejet egy cumisüvegbe/pohárba, Ádi fecskendővel kiszívta, bele a baba szájába, majd gyorsan rátettük cicire.. és ezzel pár nap alatt helyre állt a rend, és szuperül ment a szoptatás..

Egészen kb. Ármin 4 hónapos koráig, amikoris előjött az epekövességem, ami miatt olyan durva fájdalmaim voltak, hogy muszáj volt nospa+algoflex kombóznom. Na, itt jött az első nagy dilemma.

Elméletileg Nospa mellett nem szabad szoptatni.. mert kevés információ van arról, milyen hatással is van a szoptatott babákra.. de.. de… nekem meg ott voltak a fájdalmak.

Na most mi legyen?

Aztán kitaláltuk, hogy akkor legyen lefejve tej just in case, nospa után pedig várunk 2-3-4 órát, legyen így. De úgy voltunk vele, hogy az én egészségem is fontos, és ha sos, akkor abbahagyjuk… szóval lelkileg felkészültünk az elengedésre is.

A fejés ment is.. egy darabig… amíg annyira rosszul nem lettem, hogy 1 hétre bekerültem a pandémia kellős közepén a János kórházba - igen, ez majd egy másik bejegyzés lesz.

A lényeg, hogy én elhatároztam, hogy oké, most kórházban vagyok, de ha kijövök, én igenis folytatni fogom a szoptatást!

A picinek szerencsére volt pont 1 hétre való lefeljt tejecskéje, amit a nagyik és a férjem adagoltak neki - bár eleinte azért sztrájkolt a baby, hogy nem a mami adja, meg nem is cici.. de a lényeg, hogy volt teje.. én pedig mindennap szorgalmasan fejtem a túlgyógyszerezéstől besárgult, bezöldült tejet, ami természetesen a kukában vagy a mosdókagylóban landolt, csak szerettem volna fenntartani a tejtermelődést.. és lám, 1 héttel később, mikor hazajöttem, tudtam még szoptatni - természetesen itt is előfejtem, hogy a babának semmi se juthasson át az elmúlt napok szörnyelmeiből a kis szervezetébe.

szóval hazajöttem, és azóta mégjobban felerősödött a cici l’amour!

Minyó sosem volt az a sírós baba, egyszer volt olyan alkalom a másfél év alatt, hogy cicivel sem lehetett megnyugtatni.. de egyébként meg bármi baja volt, jött a cici.. de ha csak meglátta, és kérte, ott volt a cici.. valószínűleg lelkiismeretfurdalásom volt az egyhetes kórházi tartózkodásom miatt, meg a covid helyzet miatt is ezt tanácsolták a szakorvosak, védőnő, hogy szoptassak annyiszor, amennyiszer csak tudok.

Szóval nálunk ez a cici-dolog elég sokáig elhúzódott. És bevallom, baromi kényelmes is volt. Éjszaka sem kellett sokat ébren lenni, Minyi felkelt, cici, és mindenki aludhatott tovább.

Oké, persze, én sem így terveztem, meg hogy nem lesz együtt alvás, meg nem lesz igényszerinti szoptatás, mert én szeretem a rendszert, és kell a rendszer a gyerekneveléshez.. AHAM!

Igenám, ezek tök jó kis “tervek”, meg tök jó kis elképzelések.. addig, amíg meg nem születik a baba, és el nem kezdődik a közös kis életeket.. amit igazából együtt formáltok, de valahogy mégis a baba igényeit felmérve.. de úgy, hogy azért neked is valahol jó legyen. És igen, ha kényemes a cici, mert ettől én is tudok aludni, meg legalább éjszaka ne ugráljak összevissza, vagy mert nincs kedvem a gyerek sírást hallgatni, igen, inkább ráteszem a cicire… meg igen, ez a mi kis pillanatunk, csak a miénk. Az igazi kis szerelem-perceink.

Ármin egy éves kora körül gondoltuk, hogy akkor itt az ideje a leszoktatásnak.. meg kistesót is szeretnénk, de amíg szoptatok, addig úgy néz ki impossibble.. szóval oké, vágjunk bele.

Akkor leszoktatjuk. Majd Apa altatja, és éjszaka ő kell hozzá. Ahamm… A férjem próbálkozik az altatással, gyerek hisztizik hosszú percekig, Apa hozza hozzám, hogy ő már nem bírja, nehéz, meg fáradt, legyen cici.. oké, akkor esti alváshoz még mindig cici, 2 perc után alvás.. majd éjszaka Apa ébred.. ugyanez a szitu, Anya kell, Ármin hisztizik! Ármin cici…

Ezt húztuk hosszú hónapokig, mert ugye az az elszántság sem volt igazi elszántság.. én szeretek szoptatni, a legszebb pillanatok.. aztán azért mégis el kéne engedni. Mert ez az anyukán is múlik. Ez egy baromi nehéz dolog amúgy, mert oké, a baba már csak megszokásból cicizik, de oké, mi lesz velem? Másfél éve én táplálom ezt a babát, hova tűnnek majd ezek a közös kis összebújások, mi lesz itt a cici nélkül?

Ármin másfél éves lesz pár nap múlva. A múlt héten elhatároztunk. Elhatároztuk, hogy most tényleg eljött az a pillanat, igen, pár nap szívás, hiszti, nemalvás mindenki részéről.. Még a nagyiék is be lettek fogva..

1 hétbe telt. Senki sem lett lelki beteg. Nincsenek óriás karikák a szemünk alatt. És még életünk legrosszabb hete sem ez volt.

És tényleg rendkívül kis intelligensek ezek a pici babák.. ő most ért meg rá, felfogta, nem hisztizett. Elfogadta. Nem mondom, hogy nem próbálkozik, de mondom, hogy ‘a cici most nyaral’, megfordul és alszik.

Először az esti szopit hagytuk el, Apukájával elaludt a hintában vagy éppen esti mókushajtászaton voltak az erkélyen… majd a délit is skippeltük. Az utolsó pár napban még éjszaka adtam neki, de ezek is 1-2 perces kis szeánszok voltak, aztán egyszer csak azt sem hiányolta.

A nagyi is be lett fogva a végső hajrában, az éjszakai bulikat vele váltottuk fel.. ő aludt a picivel, mi meg egy emelettel feljebb. Hát nem mondom, hogy nem ébredtem többször, mint azelőtt.. Nyílván bekapcsolt kb. Óránként a mami-radar, hallgatóztam, hogy biztosan csend van, nem kelt fel? Nincs hiszti? Nem kell, hogy lemenjek vigasztalni?

Szóval… Ármin már három hete egyedül elalszik este és délben is.. a kis hátát kell simiznem. Ő közben megkeresi a cicit, hogy azért még megvan e. Megsimizi, megnyugszik, és perceken belül már alszik is.

Az éjszaka 12 órát aludt - ebből kb. egyszer ébredt két percre, megkereste a cicit, magához húzta, megnyugodott, hogy megvan és már aludt is vissza..

Hát byebye cici, köszi hogy itt voltál!

Ha tetszett ez az írásom, itt találod a többi bejegyzésemet!