Hárman leszünk?! - Kismama napló 1. rész

2018 augusztusában volt az esküvőnk, és bevallom ebben az évben már nagyon-nagyon szerettünk volna kisbabát. A nászutat is ilyen szempontból tudatosan szerveztük meg, hiszen én annyira paráztam a zyka-vírustól, hogy szebbnél szebb trópusi szigeteket húztam ki Ádám listájából, ahova kijelentettem, hogy NEM MEGYEK!

Így végül az USA-ban és Kanadában kötöttünk ki, ahol néha fagyoskodtunk, ahelyett, hogy valamelyik romantikus szigeten barnultunk volna. De így is király volt!

Szóval… már 2018-ban nagyon szerettünk volna kisbabát, bevallom, titokban arról álmodoztunk, hogy már a pocimban lesz a kis lurkó, amikor összeházasodunk. De valamiért nem így alakult. Volt egy polip a méhemben, amit végül ki kellett műteni, és ez hátráltatta a teherbe esést. Erről szívesen írok, ha érdekel valakit. :)

A műtét után ugye várnunk kellett pár hónapot, így el is engedtem a teherbe esés gondolatát. Jó volt végre picit önfeledten magamra fókuszálni, és picit skippelni ezt a teherbe-esés témát.

Amerikában voltunk, az új évet egy síeléssel kötöttük össze Ausztriában, én pedig belevetettem magam egy fotós tanfolyamba a MOME-n, és el kezdtem újra edzeni járni.

Mivel kicsit el kellett engedni a baba-témát, ezért úgy gondoltam, addig is nézessük meg magunkat Ádámmal, hogy minden rendben van e velünk egészségügyileg és fizikálisan, így bejelentkeztem az Istenhegyi Klinikára egy ilyen család-tervezési konzultációra, ahova pár héttel később kaptunk is időpontot.

Közben elutaztunk Izraelbe…

Március közepén már nagyon hiányoltuk a meleget, így repülőre ültünk és irány volt Tel-Aviv. Mindketten jártunk már Izraelben, de együtt még nem.

Erre a hétre terveztem, hogy megjön a menstruációm, és vicces is volt, ahogy naponta volt az a bizonyos “mindjártmegjön” érzésem.

Párszor hirtelen felálltam egy-egy étkezés közben az asztaltól, hogy kiszaladjak a mosdóba, mert fullra olyan érzésem volt, hogy akkor, abban a pillanatban megjött. De nem jött meg…

Gyanús is lett a dolog, pedig előtte az orvosom azt mondta, hogy nincs peteérésem. De azért ahogy hazaérkeztünk Izraelből, csináltam gyorsan egy tesztet, amíg Ádi kint szerelt valamit - pont volt itthon.:)

Vicces, mert mindenhol azt olvasom, hogy az első pozitív teszt után még hány tesztet csinálnak általában a nők. Na, hát az én tesztemen iszonyat halványan látszódott az a bizonyos második csík, de ennél a tesztnél meg is álltam, hiába volt még itthon pár darab. Elég negatív tesztet csináltam már ahhoz, hogy biztos voltam benne, még ha az egy halvány csík is volt, hogy ez a teszt más, mint az eddigiek.

Be is hívtam Ádámot a fürdőszobába, szegény nem tudta mi bajom, mert kb. egyszerre sírtam meg nevettem - bár nálam mondjuk ez annyira nem meglepő.

Szóval bejött a fürdőszobába, én meg letámadtam, hogy hány csíkot lát azon a bizonyos valamin, amit az orra alá dugtam. Erre ő visszakérdezett, hogy miért, hányat kellene látnia? lol.

Csak meg akartam győzödni, hogy tényleg ő is látja e azt a második csíkot. Nem volt rajta szemüveg, de így is látta.

Másnapra pedig pont volt időpontom családtervezési konzultációra a klinikán. Kicsit sem nézett hülyének az orvos, akihez időpontot kaptunk. Elkezdtem a mi kis sztorinkat, hogy miért is jöttünk, blablabla… majd egy idő után kinyögtem, hogy amúgy úgy néz ki terhes vagyok.

És ezzel el is kezdődött Ádámmal életünk legnagyobb kalandja…

A következő bejegyzésekben trimeszterekre szedve elmesélem, hogyan éltem meg a várandósságomat, milyen volt a közérzetem, a hangulatom. Miket ettem, miket olvastam, hogyan készültem a szülésre, és természetesen a kisbabám szülés-élményét is meg fogom osztani veletek.