top of page
  • Black Instagram Icon

Rose-libamell édesburgonya-variációkkal és szilva chutney-val

  • Writer: petronella
    petronella
  • Nov 12, 2018
  • 2 min read

Totál nem vágtam, h Márton-nap van, szóval a vacsi nem ennek ösztönzéséül készült. Az ok ennél is egyszerűbb: a hűtő tele van libával... a férjem jelenlegi projektje miatt (más téma.) A lényeg, hogy végre kezdem otthonosan érezni magam az új konyhámba, habár az új munkalap és a parketta kicserélése még várat magára, a mosógép elég ösztönzően tud hatni, hogy rendszeresebben főzhessek itthon.

Az elmúlt hétvége végre alkalmas volt arra, hogy valami nagyobb vacsorát is összedobhassak .

Rose-libamell

Eddig a rose-kacsámra voltam hihetetlenül büszke, viszont -gondoltam én - a libamellel is hasonlóan kell bánni. Hát ez be is jött szerencsére.

Volt egy csodaszép libamellem, aminek a bőrős részén kockára bevágogattam, tettem rá egy kis sót, fokgaymadarabokat a kis résekbe, egy nagyon mini olivaolajat (egyszerűen muszáj mindenbe beletenni), és apróra vágott friss rozmaringot. Így hagytam állni az ízeket pár órára majd mikor hazajöttünk, kivettem a dobozkából, és már vettem és elő a serpenyőt. Közben bekapcsoltam a sütőt 180 sokra, addig a serpenyőben elkezdtem sütni a libamellem bőrös oldalát pár percig, majd jött a másik oldal (kb. 4-4 percig, de ez tökre tűzhely függő). Majd bettem a sütőbe kb. 14 percig sülni.


Édesburgonya variációk

Készült hozzá egy édesburgonya-püré, ami hihetetlenül egyszerű, de annál egészségesebb. Megfőztem az édesburit, majd mikor picit puhulni kezdett, összeturmixoltam egy pici vízzel, ami épp, hogy ellepte. Visszatettem a főzőlapra, és egy picit rizstejes főző"tejszínt" - ami totál tejmentes, hozzákevertem, befűszereztem a kedvenc fűszerkeverékemmel, ami nem más, mint a Mézesklácsfűszerkeverék, jó sok sót - mivel az édesburgonya is nagyon édes, és a fűszerkeverék is, de valahogy a sóval tökéletes az ízek összehangja.

Édesburgonya chips

Hm, hát ezzel már elég sokszor kísérleteztem, most végre sikerült. Egy picit ezt is előfőztem egyben, de hagytam, hogy még azért kemény maradjon, majd kiszedtem a vízből, és óvatosan vékony kis karikákra szeltem. Majd mehetett be az előmelegített jó meleg sütőbe a sütőpapírra került kis karikák, megfújtam olivaolajspray-jel, és igazából vártam, hogy szépen ropogóssá váljanak.

Édesburgonya-kockák

Igazából a főzés elején nem tudtam még, mit fogok kezdeni a csodaszéo éb. rudammal, amit mértani pontosággal tökéletes "aranrúddá" aanzsáltam. Viszont a végén valahogy adta a helye magát a tányéron, és az is, hogy apró kockákra szeljem tovább, így ezek inkább díszítő elemként funkcionáltak a tányéron. :)




Szilva-chutney

Kb. 6 db szilvát kimagoztam, majd apró kis szeletekre vágtam. Beletettem egy serpenyőbe, tényleg csak egy nagyon mini vízet tettem hozzá, hogy minit párologjanak, mézet csurgattam rá, és a kihagyhatatlan Mézeskalács fűszerkeverékemet. Ezt így mind együtt pároltam, majd pár perc után levettem a fedőt, és tettem hozzá egy kis bort és mézet. Utána már csak tető nélkül hagytam, hogy az ízek összeérhessenek, és az egész chunety besűrűsödhessen.



Comments


© 2018 by Gastronella's World. Proudly created with Wix.com

bottom of page