Milyen két gyerekkel az élet?

Mióta négytagúvá bővült a családunk, két kérdést mindig megkapunk az ismerősöktől, barátainktól. Az első - ami igazából abszolút érthető, hogy milyen a két gyerkőccel az életünk, mennyire nehezebb, hogy bírjuk stb.… ezzel nincs is semmi baj. Viszont a másik, “kedvenc” kérdésünk ‘Mikor jön a harmadik’, VAGY ‘Szeretnénk harmadik babát?’.

Hm.. Még két hónapja sincs, hogy megszületett a kislányunk.. és még gondolkodni sem gondolkodunk azon, hogy lesz e folytatás… csak furi, hogy ez valahogy rutinból jön az emberekből.

Amúgy köszi, jól vagyunk. Szuperül megvagyunk négyesben. Még próbálom feldolgozni az egész várandósság-költözés kombót, azt, hogy Liza majdnem egy hónappal érkezett, illetve próbáljuk felvenni a ritmust a kétgyerekes léthez. Már túl vagyunk egy közel kéthetes (covid?)betegség-harcon, ami azért valljuk be, eléggé megviselt minket.

Na, de hogy hű legyek a témához, akkor vágjunk is bele…

A várandósságom iszonyat hamar elrepült, mire felfogtam, hogy újra terhes vagyok, már meg is született a kislányunk.. az egész szülés is annyira váratlanul és gyorsan történt.. szóval most ott tartunk, főleg én, hogy próbálom utólérni magam..

Ami a szülőség oldalát illeti… rengeteg dologban sokkal rugalmasabbak és lazábbak vagyunk. Például nem rohanunk mindenért azonnal a sürgősségire. :)

Ha Liza baba sír, nem mindig tudom felkapni Ármin mellett, szóval valahogy kevésbé is zavar.. persze nem hagyom órákat sírni, meg igény szerint szopizik is, szóval általában full nyugodt baba. De igen, a kétéves tesója mellett vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen nem tudok vele foglalkozni. Ez van.

Úgy vagyunk vele, hogy egy dolog biztos: hogy semmi sem állandó. Lizánál folyton változik minden: a hangulata, az alvás ideje, az igényei… nem stresszelünk rá feleslegesen dolgokra. Ármin a világ legcukibb gyerekéből bármikor képes átváltozni egy másodperc alatt visító kismanóvá, aki egyszerre akar mindent, de legtöbbször csak az anyukáját. És nem szeretne rajta osztozkodni. Vagy csak ordít, mert épp olyan kedve van.

Szóval minden egyes perc egy időzített bomba.. ki mikor kezd el ordítani.. ki mikor lesz éhes. Ki mikor unja meg azt, amit éppen csinálunk..

Az egész szülőség - szerintem már egy gyerekkel is - tényleg projektmenedzsment. Le kell osztani a feladatokat, de úgy, hogy mindenkinek jó és komfortos legyen. Ne legyenek sérelmek, ne ütközzön a másik “programjával”.

Ádám viszi Ármint reggel a bölcsibe, szerencsre útban is van neki. Az első 1 hónapban ő hozta-vitte, de most már Lizával azért mi is közlekedünk, és tudunk menni érte.

Mivel korábban itthon van, délután még rengeteget dolgozik itthonról, akkor én vagyok a két babával. Bár tény, hogy jobban tudok Árminnal foglalkozni, ha Liza alszik. De az, hogy csendben legyünk itthon, - hogy Ádám nyugodtan dolgozhasson, hát az nem igazán megy. :)

Két gyerekkel közlekedni.

Fun fact: Árminnal másfél évig nem mertem egyedül vezetni.. na két gyerek mellett ilyet nem tehetsz meg.. csak nem akkor, ha mindenáron meg akarod magad szívatni, és úgy döntesz hogy tömegközlekedéssel vágsz neki a városnak - vagy gyalog. (előbbit én meg sem próbáltam, de nagy respect aki így nyomja!)

Két gyerekkel az, hogy vezetsz és van kocsid, igazi áldás. Itt már nem azon parázok, hogy el kell indulnom, nekem kell vezetni, hol fogok tudni parkolni.. hanem abszolút motivált vagy, hiszen feladat van!

A gyereket el kell hozni a bölcsiből, el kell jutni valahogy a gyerekorvoshoz és a védőnőhöz.. be kell valahogy vásárolni. És a nagyszülőkhöz is el kell jutni valahogy.

Szóval elég hamar leküzdöttem a “vezetési” parám, hiszen menni kell.

Séta

Két gyerekkel egyedül még nem igazán sikerült elindulnom, mondjuk csak úgy sétálni.. Lizát a pici súlya miatt még nem tudom beletenni a hordozóba, Árminnak még nincs testvérfellépője, de ha nagyon vagány akarnék lenni, akkor üldözhetnénk Lizával a kismotorja utána, vagy neki vághatnék két babakocsival.. Szóval valaki mindig jön velünk “csaksétálni” - szóval még mindig a legegyszerűbb az autóval közlekedés. De ez is alakul, tervben a leválás. Lesz testvérfellépő, meg hordozó kendő is.

De látjátok, hogy ezt sem kapkodjuk el.

(UPDATE: időközben kipróbálhattam milyen a két gyerekkel “csaksétálni”… Elmentünk a Millenáris Parkba, ahol Ádám váratlanul lelépett call conference-ezni - nyílván akkor kezdett el szakadni is az eső, és én egyedül maradtam a két babával. Hát ez pontosan úgy nézett ki, ahogyan elképzeltem: Lizával futottunk Ármin után a babakocsival, majd rájöttem, gyorsabb és eredményesebb, ha Lizát lefékezem egy biztonságos, jól látható - és esővédett - helyen, és csak én futok Ármin után - Aki nyílván már ment volna úszni a halacskákkal meg kacsákkal.

Utazás

(még mindig közlekedünk, lol.)

Árminnál hamar rá kellett eszmélnünk, hogy igen, mindkét kocsiba kell autós ülés. Az még jobb, ha mindkettő 360 fokban fordítható, főleg két gyereknél!

Az elején kezdtük, hogy akkor pakolgattuk felváltva az üléseket, iso fix talpakat. Hát hajrá, mi elég hamar meguntuk.

Szóval az egész kétgyerekes lét igazából projekt management. Bár egy gyerekkel is elég durva, és szervezést igénylő az élet, itt méginkább.

Másfél hónapja alkotunk négytagú családot.. és azt kell mondanom, hogy kezdünk belejönni.

Az egész tényleg csak szervezés kérdése. Egy csapat mérkőzés igazából, ahol a közös “győzelem” a cél. Nálunk ez a “győzelem” az elején a túlélés…

Az elején tényleg csak a túlélésre hajtasz… hogy túléld először az éjszakákat, majd hulla fáradtan a napokat és a heteket.

Alvás, altatás

Mivel a költözés és a szülés között pontosan egy hét különbség volt - így nem akartuk Ármint egyből a külön szobában egyedül alvással sokkolni (elég volt neki a külön szoba, ami tökre bejön neki), viszont nem szerettük volna, hogy egyből kistesó és különalvás.. Így Ádámmal beosztottuk: Ő alszik az Árminnal a szobájában, én pedig Lizussal a hálónkban. Nem így terveztük, de így alakult. Így 3/4 arányban mindenki alszik - csak én nem :))) De legalább a fiúk kipihentek.

Mindkét gyereknek van külön szobája, de Lizáé még egyelőre pakolós szobaként üzemel. De tervben van, hogy átköltözik a kisasszony, és akkor Ármin is egyedül fog aludni.. Ádám meg visszaköltözik hozzám. Hogy mikor Haha… ahogyan alakul :)

Légzésfigyelő.

Árminnál még a nagyiékhoz is vittük a légzésfigyelőt, még ha csak délután átmentünk. Meg nyaralni is. Bár én full utáltam, mivel rengetegszer becsipogott, mivel Ármin is 3 kg alatt született. Mivel Liza babafészekben fekszik mellettem, nem is lehet betenni alá.. és ő még kisebb súllyal született, mint Ármin. Szóval elengedtük a légzésfigyelő témát is.

(Amúgy nyugi, elég alaposan utánajártam, gyerekorvossal, védőnővel is konzultáltam.. így hogy mellettem alszik, szuper biztonságban van!)

Fürdetés

Lizát még ketten fürdetjük - olyan kis mini, szerintem félnénk is egyedül. De Ármin már akkor a kádban ül, szóval kb. Egyszerre fürdik a két gyerek. Ha végeztünk Lizával, Ádi beszáll Árminhoz, és ők király habpartikat csapnak! Én addig szoptatom a Lizust, majd mire bealszik, Ármin jön ki ordítva a kádból - a hálónkon keresztül. Izgalmas.

(Ja, én kezdem a fürdést, kemény 5 perc az a bizonyos én időm, haha. És persze az egész család meglátogat közben)

És Ármin hogyan fogadta a hugát?

Az elején nagyon szerette.. mindig simogatni akarta, csak róla beszélt mindenhol.. Ahogy hazajön, egyből hol a ‘lishá” (így hívja) :))… aztán rájött, hogy Liza most már mindig velünk marad, és akkor volt pár hadjárata ellene.. Pl. El kezdi simogatni, és egyszer csak bedurvul, jól megüti, vagy megrúgja.. volt hogy 2 méterről neki vágta a vizipisztolyát (azt ne kérdezzétek, a tél közepén hogyan került elő).

Amúgy tényleg nagyon szereti, csak azért igényli az én társaságomat is. Pl. Az elején nem engedte, hogy Liza bele feküdjön a baby Adamo hintájába.. és a kanapén, az ő helyére feküdjön.. majd rá jött, hogy ha bele teszem a hintába, akkor tudok vele foglakozni, szóval mindig mutatja, hogy tegyem bele a Lizát a hintába, és menjek vele játszani. Hát iszonyat cuki, ahogyan ezt előadja.

Fun fact: a kétéves gyerekem a junior hintájából visszaszokott a baba adamoba (szerencse, hogy még mindig csak 10 kg.) De előszeretettel veszi ki a huga mellől a cumit, és teszi be a saját szájába..Ármin, aki 3 hónapos kora óta nem cumizik.

Hogyan éljük meg szülőként és házastársként?

Nem mondom, hogy nem veszekedtünk a férjemmel. Mert DE! Rengeteget! És ez a szülőség legnehezebb része. De ha van egy szuper partnered, akkor ezeken hetek múlva csak nevettek. Mert a legfontosabb, kommunikálni egymással, megbeszélni a “problémákat” és nehézségeket, és támogatni egymást.

Sok volt egyszerre a költözés a félig kész lakásba, a várandósság, a hirtelen szülés, a két gyerek és mellette kéthetente betegnek lenni.

De tök jó néha egy nagy levegőt venni, kiereszteni a gőzt.. és megbeszélni/átbeszélni a dolgokat.

Mindent összegezve: szerencsés vagyok, hogy olyan támogató férjem van, mint Ádám. Aki tényleg mindenben partner, aki rengeteget segít a gyerekekkel és itthon is - akár a házimunkába. OKé, a nagyrészét én csinálom, de ő simán ki/be pakol a mosogatógépből, elviszi a gyerekeket sétálni, vagy nagybevásárol. És még egy robotporszívot is beszerzett - amitől én egyébként a falra mászok - mert rohadt hangos, Ármin visít ha meglátja, és szerintem kevésbé alapos, mint a normál porszívó :)))

Szóval valahogy így vagyunk, mi négyen. Unatkozni egy pillanatig nem unatkozunk. Múlthéten már vacsorázni is el tudtunk szökni kettesben. A nagyszülők rengeteget segítenek, ezért össze tesszük a két kezünket. Bár a randivacsorát úgy kiviteleztük, hogy ne egy nagyszülői csapatot sokkoljunk a két gyerekkel - így Ármin ment hétvégére az én szüleimhez, Lizára pedig Ádám szülei vigyáztak nálunk.

De készülünk még sok közös, kettesben töltött programmal a férjemmel. Mert hiába baromi nehéz összeegyeztetni, meg a gyerekek a legfontosabbak blabla.. a házasságotokat és életben kel tartani! Szóval legyen időtök egymásra! :)