Jó anya vs rossz anya?!

Mostanában - hogy egyre merészebbek vagyunk covidfronton, - egyre többet is megyünk társaságba, próbáljuk folytatni a régi életünket, ezáltal egyre több anyukával találkozom - VÉGRE. VÉGRE!!! VAGY MÉGSEM?

Tök jó olyan anyukákkal találkozni, akik hasonlóan őszntén és nyíltan mesélnek a saját anyaságukról, nehézségeikről és természetesen az egész szépségéről.. és nem kioktatva a másikat, meghallgatjuk egymást és elfogadjuk ki hogyan neveli a gyermekét és hogyan éli meg a saját anyaságát.. és sokszor jól összenevetünk a sok hasonlóságon, átélt helyzeteken, és ez olyan jó érzéssel tölt el, hogy nem vagyok egyedül, picit vagy éppen nagyon fel is tölt! :)

Természetesen ott vannak azok az anyukák is - szerencsére ezekkel a mamikkal általában nem a baráti berkeken belül találkozom, hanem néha a játszótéren, akik valahogy feljogosítva érzik magukat, hogy ítélkezhessenek más anyukák felett.. (hiszen a barátaidat megválaszthatod:)

Ez a bejegyzésem picit személyesebb és talán indulatosabb(nak tűnhet majd), mint az eddigiek,félre ne értsétek, nem ítélkezni szeretnék, csak megosztani veletek azokat a gondolatokat, amik mostanában foglalkoztatnak :)

Amikor Minyót bölcsibe adtuk, megkaptuk ismerősöktől hogy mi mennyire kényelmesek vagyunk, és hogy ezért megy a gyerek a bölcsibe.. én várandós voltam, hamarosan szülni fogok, itthon leszek úgyis egy másik babával, NEM DOLGOZNI MEGYEK vissza.. Miért nem marad velem otthon?

Oké, akkor kezdjük az elején. Az, hogy bölcsibe adtuk a gyerekünket, ez a férjemmel a MI KÖZÖS döntésünk volt, természetesen végig mérve a lehetőségeinket, az igényeinket, ismerve a határainkat és természetesen figyelembe véve a GYEREKÜNK IGÉNYEIT..

Higyjétek el, elég alaposan körbejártuk a “bölcsi kérdést”, beszéltünk gyerekorvossal, védőnővel és pszichológussal is.. és persze a baráti társaságunkon belül is érdeklődtünk, kinek hogy éli meg ezt a gyereke, vagy éppen maga a szülő, főleg anyaként…

Mi a covid miatt elég későn kezdtük ezt az egész “szocializációs” dolgot, társaságba járni és játszóterezni Minyó egy éves kora után, pontosabban 16 hónapos kora körül kezdtünk el. Úgy voltam vele, hogy láttam hogy a gyerek élvezi a társaságomat, de másokét talán mégjobban, még érdeklődőbben figyeli..

Hiába készültem fel az összes adott korosztály számára játékokkal, programokkal, szórakoztattam, éreztem, hogy kevés vagyok neki…

A bölcsi a lehető legjobb választásnak bizonyult, erről írtam már korábban, itt elolvashatjátok, ha valakit érdekel :)

Szóvaal… kényelmesség.. lehet annak nevezni, oké, akkor legyünk kényelmesek.. Én ezzel úgy vagyok, hogy a férjemmel együtt felmértük és tudjuk mik a határaink, mik az igényeink, és mi az, ami belefér..

Én tudtam, hogy szükségem van picit az új baba érkezése előtt újra önmagamra, hogy fellélgezhessek, hogy magammal foglalkozhassak (ez anyaként tényleg önző dolog lenne??!!)… hogy egy picit készülhessek az új babára.. lelkileg, mentálisan, ahogyan az első babámat is vártam.. és ez nem azzal egyenlő, hogy beraktam a gyereket a bölcsibe, hogy majd foglalkozzon vele más, csak nekem ne kelljen.

Hiába bölcsis a gyerek, úgy gondolom, hogy rengeteg időt vagyok vele… reggel összekészíteni, reggeliztetni, öltöztetni… bölcsibe vinni/hozni.. higyjétek el, így is van elég közös idő, program és élmény! :) Utána megyünk játszótérre, fagyizni, együtt játszunk, hétvégén mindig progizunk valamit.. és mindenki jól érzi így magát!

(…és tessék, már bele is kezdtem tudat alatt a magyarázkodásba, pedig pont ezt akartam elkerülni, hiszen ez a bejegyzés azért született meg, hogy leírjam nektek, miért ne magyarázkodjatok, ha Ti így vagy úgy csináljátok ezt az anyaság dolgot..)

Szóval erről ennyit, mélyebben ebbe nem is mennék bele, nem akarom senkinek sem bizonygatni a jó vagy éppen rossz anyaságomat…

És akkor már témánál is vagyunk. Jó szülő versus rossz szülő.

A hétvégén egy többgyermekes anyuka barátnőmmel beszélgettem, és felmerült témaként a “jó szülő” kérdésköre és definiálása, merthogy a férjével pár napja erről kezdtek el beszélgetni… és hogy milyen nehéz ezt pontosan körülírni, definiálni. Majd ha a definiálás meg is van, utána természetesen értékeled is magad/magatokat. :)

Szerintem tök rossz a mai világban, hogy ezen is el kell gondolkodnod, - mert tele van az internet hasonló témákkal, cikkekkel, ahol mindig mindenki meg akarja mondani a frankót, hogyan csináld/ne csináld a szülőséget.. mindenre reflektálni kell, így a saját anyaságodra is.. Te pedig “otthonülő” anyaként elgondolkozol ezen és akár szorongást, frusztrációt vált ki benned - mert mások másképp csinálják. És vannak, akik meg is mondják, hogyan kéne csinálnod. És rengetegen még ki is teszik kirakatba a happy, zökkenőmentes, GYEREKES életüket, hogy még szarabb anyának érezhesd magad.

Napok óta én is ezen kattogok, hogy talán többet kéne foglalkoznom a saját anyaságom körülírásával, talán értékelnem kellene saját magamat individumként, mint anya, majd szülőként a férjemmel együtt.. hogy jól csináljuk e? És ha jól, akkor meg vajon elég jól-e?

...jól csináljuk e? És ha jól, akkor meg vajon elég jól-e?

A játszótéren nem tartozom a ‘barátkozó mami’ kategóriába, van pár gyerek, akivel Minyó játszik, jól el vannak, de szerintem ez nem jelenti azt, hogy akkor a játszópajti mamájával neked puszipacsi pajtásnak kell lenned - bár van aki másképp gondolja.

Pár hete a homokozóban nagy “babaparty” volt, anyukák beszélgetnek körülöttem, mi már épp köszönésben.. és valahogy megcsapta a fülemet egy mondat, ami egy kétgyerekes anyuka szájából hangzott el.. A lényeg, hogy valahol voltak vacsorázni, ahol a másik asztalnál a gyerek telefonozott, amíg a szülők nyugodtan ettek - húha, mekkora bűn! És teljesen kivolt, hogy lehet ilyen gondtalan egy szülő, miért kell kütyüt adni a gyerek kezébe..

Gondoltam, hogy becsatlakozzak a beszélgetésbe, de mostanában inkább gyakorlom a ‘bölcs hallgatóközönség szerepét’ (nehezemre megy, de éppen önfejlesztésben vagyok, lol) és nem indulatosan beleszállni egy-egy felesleges körbe…

Mi is gyakran járunk el gyerekekkel étterembe és igen, és nálunk is megesik, hogy odaadjuk Minyónak a telót, hagy nézzen mesét, amíg várni kell a kajára, vagy a végén már türelmetlen, pedig mi míg ennénk vagy épp csak beszélgetnénk a férjemmel, és talán hallanánk is egymást.. Akkor én egy rossz anya vagyok? Mert olyan igényeim vannak, mint a férjemmel normálisan, egymásra figyelve beszélgetni? Vagy csak nyugiban szeretnék enni..

Mindenki döntse el magában.. és közben vegye figyelembe azt is, hogy minden család más.. minden szülő és gyerek is más.. mások az igényeink.. máshogy szocializálódtunk, és még folytathatnám, mennyi mindenben különbözünk…

Fejezzük már be, hogy beszólógassunk egymásnak és kioktassuk a másikat.. akár egymás előtt, akár egy másik anyuka előtt - a mi hátunk mögött - a játszótéren.

Mi így csináljuk. Te úgy csinálod. Mások másképp csinálják. Biztos vagyok benne, hogy minden anyuka a legjobbat szeretné a gyermekének.

A bejegyzés megírása óta sajnos volt egy eléggé rossz élményem a kerületi mamicsoporttal kapcsolatban is.

Az elmúlt hetekben elkaptuk a hányós-hasmenős vírust, Liza most lesz még csak 5 hónapos, így elég para volt a szitu. Minden percben monitoroztuk a gyerek állapotát, és el voltunk veszve, hogy akkor most kell kórház, vagy nem… folyamatosan konzultáltam a gyerekorvosunkkal és a védőnővel, és mivel a kerületi kórházzal rossz tapasztalataink voltak, ezért meg mertem kérdezni a kerületi anyuka csoportba, hogy tudnak-e ajánlani olyan magánintézményt, ahol szükség esetén adnak babának infúziót.. Nem gondoltam, hogy bármi nagy bűnt követek el ezzel a kérdésemmel, hiszen igen kis hasznos infókat tudsz beszerezni ebben a csoportban, főleg ha beteg a gyerek.. de most megkaptam, hogy hogy gondolom, hogy ilyen helyzetben magánintézménybe akarok menni, a gyerek egészsége a legfontosabb, azonnal irány a kerületi intézmény.

Oké. Beteg a gyerek, először hány. 5 hónapos. Szerintetek nem azt akarom, hogy a gyerekem minél előbb meggyógyuljon és biztonságba tudjam?

És akkor kapom a “segítő” kommenteket ANYUKÁKTÓL. Pont erre volt szükségem, a beteg gyerekem mellett még jól szar-anyának is érezni magam.

(miért baj az, hogy szerettem volna egy “B” opciót? Amúgy megúsztuk a kórházat, köszi ijesztgetős anyukák!)

Az anyaság szerintem a világ legnehezebb és egyben legcsodálatosabb dolga. Néha azt sem tudom, hol vagyok a nem alvástól, képes vagyok össze-vissza beszélni és rosszul kezelni helyzeteket - pl. Mikor a boltban beszól nekem egy negyvenes férfi, hogy menjek a p++++ba a babakocsimmal, mert nem fél el tőlem, én meg jól kiakadok, és beleszállok a vitába.. képtelen vagyok pár percnél tovább figyelni bármire is - ami nem gyerektéma, a koncentráció sem az erősségem.. Szóval sokszor nem vagyunk önmagunk.. ez egy igazán sebezhető időszak, amikoris inkább támogatni kellene egymást, mint cseszegetni.

De ami a lényeg, hogy biztos vagyok benne, hogy minden anyuka a legjobbat szeretné a gyerekének, senki nem akar neki rosszat, nem akarja szándékosan elcseszni őket stb..

Szóval fejezzük már be egymás kioktatását és cseszegetését.. élvezze mindenki a saját anyaságát a saját gyerekeivel.. csinálja úgy, hogy ő jól érezze benne magát és a gyermeke is.. - mert szerintem igen is ez a kulcs, hogy Te is, mint Anya jól érezd magad a bőrödben - és nem azt nézni, a másik, hogyan csinálja, mikor rontja el, mikor ugorhat rá egy mondatra, vagy egy facebook/instagram posztra…azt az energiát inkább tartogassa mindenki a gyermeke számára.

“boldog anya = boldog baba”