Együtt alvás/együtt nem alvás

A várandósságom előtt és alatt tele voltam prekoncepcióval, ami a gyereknevelést illeti. Én biztos voltam benne, hogy ha meglesz az a bizonyos 'keret', amit a Nem harap a spenótból tanultam, és abszolút úgy éreztem, hogy az én gondolkodásmódomra íródott, akkor képes leszek az irányításra - a gyerekem napi rendjének kialakítására, az alvási szokásainak befolyásolására. Ha-ha-ha.

Igen, elég hamar rá kellett jönni, hogy ez nem így van. Mármint, hogy semmi sincs úgy, ahogy én szeretném, hogy legyen. Minyó irányít. Én igazodok hozzá. Valamit rosszul csinálok? De mit?

Az egyik ilyen legbiztosabb elhatározásom volt, hogy a gyerek biztosan nem fog velünk aludni. Mert ha velünk alszik, akkor hol marad az intimitás, az egymásra figyelés, a "mi-idő" a férjemmel. Meg hogyan szoktatjuk le a babát, ha egyszer már rászokott.

Hm.. Voltak nehézségeink alvás terén. Nem is egyszer, inkább sokszor. De voltak tök jó éjszakáink is.

Ami hatalmas változás, hogy Ármin 1 éves kora óta - de tényleg, óramű pontossággal, a születésnapja után 1 nappal - egyáltalán nem hajlandó az Adamo hintájában aludni, amit be kell, hogy valljak, irtó nagy mentsvár volt a fájós derekammal. Oké. Akkor B opció? De mi legyen az?

Cici. De ezt sem nyomhatjuk örökké. És már ez is egyre ritkábban válik be. Aztán rá kellett jönnünk, hogy most tér át a kisbabánk a napi egyszeri alvásra - csak mint mindenhez, ehhez is idő kell.

Szóval képzeljétek ezt el úgy, hogy van, hogy délelőtt alszik mondjuk egy félórát - de ezt is csak babakocsiban, és általában a nagyszülőkkel, mert valamiért ha én viszem ki, hiába sétálok vele másfél órát, velem nem alszik be.

De van, hogy nincs délelőtti séta. Akkor marad az ebéd utáni cici. De van, hogy ez sem válik be. Oké. Délután 4 óra van, én már totál ideg, mert a gyerek egésznap pörög, egy perc pihenőm sem volt. Rájövök, hogy akkor én egésznap nem ittam, illetve pisilni is reggel óta tervezek elmenni.

5 óra. Végre megérkezik az apukája, akire alig vártam, hogy rápasszolhassam a gyereket. Kiviszi sétálni, és ha a Minyinek olyan a kedve, akkor megtisztelt talán egy fél órás alvással minket. De ugye a kedve nem mindig ilyen. És akkor ott az este, a vacsi, a fürdetés és az altatás. És az alváááááás!!!!

Aham. Ez általában úgy nézett ki, hogy egy pici cici, és az apukája viszi altatni, majd beteszi a kiságyába. Éjszaka egyszer felkelt (éjfél és 2 között), akkor áthoztuk magunk mellé. Ha még esetleg felébredgetett, akkor ott volt a cici, én pedig pihenhettem. El sem hiszitek, milyen kipihenten ébredtünk így, ezzel a módszerrel. Hónapokig!

Aztán ugye jött az 1 éves kora utáni alvás-átállás, ami nálunk jelenleg úgy néz ki, hogy örülünk, ha az apás altatás után a gyerek 2-4 óráig nem kell fel - de ugye ez is elég ritkább, van, hogy fél óra után felkel, és ordít, mi meg nézünk egymásra, passzoljuk át a visszaaltatás lehetőségét egymásnak. VÉgül mindig én nyerek, éljen a cici!

Szóval a lényeg, amiről egy röpke gondolatot szántam: én, a nagy együtt-alvás ellenző jelenleg ott tartok, hogy Minyó szinte már a lefekvés pillanatában el foglalja a kis helyét az ágyunkba, régebben középen, most már csak mellettem.

Hetek óta azon morfondírozunk a férjemmel, hogyan lehetne őt "kitenni" mellőlünk. Áthoztam már az utazó ágyat a nagyszülőktől, hátha a lakás különböző pontjaiban áthelyezés segítségünkre lesz. De még nem jutottunk el odáig, hogy kipróbálhassuk.

Mert... Mert tegnap lefekvéskor, Minyi már ott feküdt melletünk, mi még nem voltunk fáradtak, így halkan, suttogva beszélgettünk. Néztük a gyerekünket.

Majd be kellett vallanom Ádámnak, hogy igazából nem is olyan rossz ez az együtt alvás.Mert így is már tök nagy a Minyi. Ő már nem az a kisbaba, aki simán elaludt rajtam egésznap. Szinte nem is hagyja babusgatni magát. És végül is mikor aludjunk vele, ha nem most. Mert ahogyan az első egy év, úgy ezek a pillanatok, ezek az együtt töltött éjszakák, akár alvással. akár nemalvással is, de irtó hamar el fognak telni.

Kicsit félve vallottam ezt be a férjemnek, totál hülyének fog-e nézni. Rám nézett. És konstatálta, hogy igazából őt se zavarja ez annyira. (Oké, ha nagyon rossz az éjszaka, van, hogy a kanapén alszik, de mégis olyan jó ez így, hárman, a családunkkkal.)

Oké, nyugi. Mi sem tervezzük így örökre. Bízunk benne, hogy pár hónapon belül - ahogy végre megtaláljuk álmaink lakását/házát, ez a külön Ármin-szobával majd megoldódik. Aztán majd meglátjuk. Ígérem, beszámolok, hogyan sikerül.

fotó: Horváth Bernadett Photography